Ez a hősök sorsa? Árverésen Neil Armstrong amerikai űrhajós emléktárgyai
A tárgyak egy része az űrhajós személyes emléke az 1969-es történelmi Holdra lépésről.
A tárgyak egy része az űrhajós személyes emléke az 1969-es történelmi Holdra lépésről.
Persze nem úgy, csupán elvállalta a Neil Armstrong életéről szóló film főszerepét.
A színész egy Neil Armstrongról szóló filmben kapott szerepet.
Egészen pontosan 6800 dollárért (1,8 millió forint).
Negyvenöt évvel ezelőtt lépett először ember a Holdra. Ő volt Neil Armstrong, aki utána a "kis lépés – nagy ugrás"-mondásával szállóigét is adott az emberiségnek. Az Apollo-11 repülés a hasonló nevű program ötödik bevetése volt, résztvevői, Armstrong, Aldrin és Collins pedig olyan hősök, amilyeneket Amerika és a világ se nagyon látott addig.
Új felvételek kerültek elő Neil Armstrong és Buzz Aldrin történelmi sétájáról. A teljes, restaurált videót október 6-án mutatják majd be az Australian Geographic Society díjátadó gáláján, Sydney-ben.